A Mongólia - projekt

szabálytalan útinapló képekkel

1. nap - május 23.

Az első percben megtörténik a csoda, nyolctagú kultúrdesszantunk minden tagja pontosan érkezik a Ferihegyi repülőtérre.

Bár közönséges hétköznap reggel van, mégis, szinte mindenki talál magának ismerőst az indulási váróban. Tőlünk három méterre, a Szentpétervárra utazó labdarúgó színész válogatott gyülekezik, kicsit arrébb Balázs találja meg a Cannes-ba induló Nyakó Julit. A focistákkal aztán a tranzitban folytatódik a barátkozás, majd közösen megszálljuk a moszkvai gépet. Két és fél óra elteltével - némi közös dalolás után - erősen billegve száll le a TU 154-es a seremetyevoi betonra. Bár lehet, hogy nem a gép billeg, hanem mi... Érzékeny búcsú Laklóth Aladáréktól, majd alig négy-ötórás várakozás a nem túl inger gazdag repülőtéren. Minden üzletet végignézünk, megiszunk fejenként két sört (108 dollár a számla - így mulat nyolc magyar nábob), majd a merészebbek borscsba fojtják éledező honvágyukat.

A leves remek, a körítés (mármint a helyi személyzet hozzáállása és vendégkezelése) keleti… Fellélegezve ülünk fel az Ulaanbaatar-ba induló gépre.

Újabb öt és fél óra monoton zúgás.Közben ránk borul az Uralon túli éjszaka (kelet felé haladva egészen hamar hullik le az éj), majd rövidesen már pirkad is... A hét óra időeltolódás alaposan megtréfálja az érzékszerveket. A napkelte azonban kárpótol a rövidre sikeredett éjszakáért. Már hozzák is a reggelit, és helyi idő szerint reggel fél nyolckor landolunk a mongol főváros Dzsingisz Kánról elnevezett repülőterén.
De ez már a

2. nap - május 24.

Problémamentes érkezés után kis csapatunk szembesül a mongol valósággal. Tizenhat óra utazás után ott állunk a puszta közepén, és a reptéren senki nem vár ránk. Józsi az információhoz megy telefonálni, ahol végre egy kellemes meglepetés is fogadja: az üveg mögött ülő kisasszony - ha kerékbe törve is - de magyarul próbál segíteni. Amúgy figyelmeztettek még otthon, hogy Mongóliában vigyázzunk mit beszélünk egymás között, mert szinte minden harmadik helybéli Magyarországon végzett... Végszóra be is fut helyi promoterünk (mint kiderül, elnézte a menetrendet és egy órával később indult, mint kellett volna). Végre megtudhatjuk azt is, hogy koncertünk másnap este 8-kor kezdődik. Perceken belül taxikban ülünk, és robogtunk a város felé. A három autóból kettő jobb kormányos, a harmadik általunk is ismert, hagyományos elrendezésű. Ez az arány a városban közlekedő autóknál nagyjából fele-fele, szerencsére viszont minden jármű az út jobb oldalán halad... A szálloda újabb kellemes meglepetés. Kifejezetten európai színvonal.

De nincsen öröm üröm nélkül: a recepción sajnálattal közlik, hogy a városi vízvezeték felújítása miatt meleg víz majd csak két nap múlva várható a csapból. Addig marad a hideg, de az viszont különleges. Rozsdaszínű...

A hotelben megismerkedünk a mellénk kirendelt tolmács-segítőnkkel, a huszonhat éve Miskolcon végzett geológussal, Tökszivel. Ez természetesen csak becenév, kimondhatatlan anyakönyvezett nevét borítsa jótékony homály. Az elkövetkezendő napokban segítsége nélkül nehezen boldogultunk volna.

Újabb ismerkedés, ezúttal a szállodai hideg vízzel, majd indulás a városba. Rövid séta a vasútállomás előtti ezerszínű és ezer torokból ordítozó forgatagban, majd pénzváltás.

Ezt követően kis csapatunk egy ulaanbaatari magyar gyorsétterem (!) tulajdonosa kedves meghívásának tesz eleget. Igaz, ehhez közel egyórás gyalogtúra végén jutunk, megtanulva hamar, hogy itteni fogalmak szerint a "nem nagyon messze" egészen mást jelent, mint amire egy egész napos utazás és hét óra időeltolódás után a magyar zenész gondol... A gulyás viszont kitűnő, az almás pite is épp, mint otthon. Ebéd (vagy vacsora?) után a csapat nagy része a szálloda felé veszi útját, rövid délutáni szieszta céljából, Józsi és Gábor pedig a Gandán-t, a város legnagyobb lámakolostorát látogatja meg, mondván: a könnyebb átállás miatt ébren maradnak estig. Mire visszaérnek a hotelbe, a többiek éppen vacsorázni indulnak (reggeli?).

3.nap - május 25.

Reggel kilenckor megszólal a telefon. Otthon még csak hajnali kettő, de van, aki már indulni akar. Délelőtt felkeressük az esti koncert helyszínét, megpróbálunk informálódni, előkészíteni az esti showt. Az U.B. Palace-ban két tanácstalan recepciós és egy rezignált takarítónő, valamint hét lakatra zárt ajtók várnak. Alig félóra alatt előkerítik a ház managerét, kinek személyében egy roppant határozott, viszont elképzelhetetlenül ideges és - mondjuk ki - meglehetősen bunkó hölgyet ismerhetnénk meg, ha egyáltalán fogadná köszönésünket. Megtudjuk viszont, hogy valami hibázik a szervezés körül. Meghívónk ugyanis anyagi nézeteltérésbe keveredett a házzal - a manager asszony mongol szidalmakat szórva lobogtat egy hétpecsétes papírt. Promoterünk taxiba ugrik és elszáguld, mi pedig rövid tanácskozás után úgy döntünk, városnézést iktatunk a programba. A cél ezúttal is - immár teljes létszámban - a Gandán. Itt nem csak a 12 méter magas Buddha-szobrot látjuk, de bekukkanthattunk a legkisebb szerzetestanulók oktatásába is.

Váratlan programként egy szabadtéri szertartást is végignézhetünk, fotózhatunk, filmezhetünk. Kora délután aztán vissza a hotelbe, friss hírekre várva, hogy is alakul az esti program. A szállodában legnagyobb meglepetésünkre Sándor és Gábor, két Ulaanbaatarban élő és dolgozó magyar srác vár minket, akik már hetekkel korábban hírt szereztek érkezésünkről. Előkerült a hazai pálinka és a bontatlan Unicum, és pillanatok alatt kölcsönösen barátainkká fogadjuk egymást. Gábor (a helyi, nem a magunkkal vitt) minden pohár után egyre párásabb szemmel bizonygatja, hogy öt évvel ezelőtti "kitelepülésekor" a kevés magával hozott kazetta egyike a Kormorán Folk & Roll-ja volt. Másnap bizonyítékként Józsiékkal dedikáltatja is a becses kincset. Este hatkor aztán valóra válik, amit már négykor is sejtettünk. Tökszi - kiváló tolmácsunk, testőrünk és segítőnk - telefonja megcsördül, majd a rettentően zavarban levő fiú közli a hírt: a koncert csak másnap kerül megrendezésre...

"Mongólia a korlátozott lehetőségek, és a korlátlan lehetetlenségek országa..." - bólint Gábor (a helyi, nem a magunkkal vitt), majd Sanyival szimultán, hosszas - többnyelvű - telefonálásba fog. "Gyertek velünk - szólnak végül fél kilenc körül - várnak ránk..." Tamás (aki itthon szervezte a mongol túrát) és Gábor (mindkettő) beszállnak Sanyi négykerék meghajtású terepjárójába (ez nem státusszimbólum Ulaan-baatarban, az utak állapota maximálisan indokolja ezt a luxust), hogy kilenckor egy félhomályos sörözőben koccintsanak az egyik vezető mongol rockbanda, a HURD zenészeivel. Sanyi és Gábor (a helyi, nem az import) lelkesen tolmácsolnak, a telefonok időnként megcsördülnek, majd fél tizenegy körül újabb "gyertek velünk, várnak ránk" mottóra ismét autóba száll a csapat. Fél tizenkettőkor a mongol zenekar tagjai által üzemeltetett zeneiskolában már forog a kamera, és a UBS Music televízió csinos riporternőjének angolul nyilatkoznak a szombat este megrendezésre kerülő KMB-HURD koncert részleteiről. Mire visszaérnek félbehagyott sörünkhöz, már péntek estére is befutott egy meghívás, sőt fenyegető veszélyként egy vasárnap esti show is a képbe kerül... Jóval éjfél után érkeznek vissza a hotelbe. A többiek addigra megvacsoráztak, és a jó hírek hallatán valamivel jobb hangulatban tért mindenki nyugovóra - úgy hajnali fél négy körül...

4. nap - május 26.

Helyi promoterünket úgy látszik végleg elfújta magával a Góbiból tegnap idáig süvítő szél. Szegény Tökszi, mint az utolsó spártai harcos, hősiesen próbálkozik információkhoz jutni, de csekély eredménnyel. A vasárnapi harmadik koncertre tekintettel megkíséreljük átíratni hétfő reggeli repülőjegyeinket, de sikertelenül. Szilveszter ezalatt interjút ad az ulaanbaatari rádiónak. Délután viszont a szombat esti közös koncertre összepróbálunk egy dalt a HURD gitárosával. Mivel mi egy mongol slágert sem ismerünk, ő viszont ismeri az Omega Gyöngyhajú lányát, ezt választottuk. Közben Józsi nyilatkozik az ulaanbaatari TV5 stábjának.

Próba után vacsora egy mongol étteremben (sajátos, találomra történő választás, részleges sikerrel...), majd este hétkor beállás a Face to Face Klubban, az első buli színhelyén. Kezdés fél egykor... Amikor hajnalban, a szállodában bekapcsoljuk a tévét, éppen Józsi beszél. Női hangon, mongolul.

5. nap - május 27.

Kezdünk hozzászokni a mongol-orosz-magyar-angol keveréknyelvhez. Tegnap Zoli közölte a mongolon kívül semmilyen nyelvet nem beszélő taxisofőrrel: "Légy szíves open the door of csomagtartó..." A szálloda éttermében a kárpátaljai magyar Sanyi munkatársával ukránul, barátnőjével oroszul kommunikál, majd az originál mongol pincértől a magyarul rendeli a gulyást. Gábor (az itthonról vitt) félrenyeli a sört, de a ferde szemű helybeli felszolgáló is magyarul kérdez vissza. Zoli a kedvesen magyarul érdeklődő mongol felszolgálótól - logikusan - angolul rendel... Mi van itt? Lassan Tökszi is elkezdi keverni a nyelveket. Mindenki megőrült. Promoter eltűnt. Lassan már nem is várjuk. Apropó: taxi. Sajátos árképzési rendszerrel dolgoznak a mongol főváros taxisofőrjei. Az hagyján, hogy ugyanazért az útvonalért kétszer nem sikerül ugyanannyit fizetni. De ha csapatunk "A" pontból "B" pontba három kocsival közlekedik, biztos hogy az elsőben 1000 helyi egységet kérnek, a másodikban 500 a tarifa, a harmadikban 1200 lesz a vége... A napi programban ezúttal a helyi "Ecseri" meglátogatása szerepel. Előre szóltak, vigyázzunk a zsebesekre. Józsit a silány kínai cippzár - elakadt a zsebtolvaj kezében - , Zolit a nyers erő menti meg - addig tartja kiabálva a zsebest, míg az a bőrét mentve eldobja a zsákmányt. Tamás végigfilmezi az egészet. Este koncert a Grandkhaanban. Az ötszáz személyes szórakozóhelyen ott vannak magyar barátaink, és sokan a Magyarországon végzett mongolok közül.

A dalok között zeng a "Hajrá Magyarok!" Játszunk egy órát, majd egy helyi fiúcsapat (a mongol Manhattan) és a HURD következik.

(Itt letölthető két Hurd dal. A Lalaa ijleg, és a Töörög című. )

A műsort a KMB zárja újabb egyórás blokkal. A végén pedig a Gyöngyhajú, magyar szöveggel, mongol gitárszólóval. A koncert után pedig a kétszintes Grandkhaan emeleti VIP termében bankett.

A konyha sajnos már bezárt, a választék: arkhi (mongol vodka) és sör. Ezt választjuk. Érkezés a szállodába reggel négy körül.

6. nap - május 28.

Majdnem dél van (helyi idő szerint) amikor ébredünk. Mivel a Góbi túrát promoterünkkel együtt maga alá temette a homok, csak a város közeli környékén tudunk forgatni néhány képet tervezett klipünkhöz. Az utazásban segítségünkre van Bataa és Ceceg, két Budapesten végzett mongol barátunk. Megnézzük a várost madártávlatból, a hősi emlékművet (tövében hatalmas Buddha-szobor), látunk végre jurtát, tevét.

Amúgy jurta a városban is van bőven, egy paneltömb, egy sátor negyed. Ulaanbaatar lakosainak nagy része ma is jurtákban él.

A másnap hajnali kelés miatt a vasárnapi koncertet még szombat este lemondtuk. Promoter előkerül! Jött elbúcsúzni. Kedves tőle... Búcsúvacsora a HURDosokkal. A menüben helyi specialitások, tejeskannában főtt kecske, birkahússal töltött lepény (hosur) és szintén birkával tömött párolt tésztagombóc (bóc). Végezetül olvasztott birkafaggyú, szertartásosan körbeadva a tányért... A zenekar ezúttal is helytáll...

Este tizenegykor a város főterén tízezer fiatal előtt ad koncertet a HURD. A csapat udvariasan elindul, hogy meghallgassa a vendéglátókat. A tucatnyi zenekar közreműködésével szervezett program azonban csúszik. Éjfélkor kérdésünkre - "mikor kezdtek?" - mongolos vállvonogatás a válasz. Udvariasan elköszönünk, még csomagolni kell... Hajnali kettő körül villanyoltás.

7. nap - május 29.

Fél hatkor csörög a vekker. Aludtunk vagy három és fél órát. Fél hétkor a HURD zenészei várnak autóikkal a szálloda előtt. Ők valószínűleg még ennyit se alhattak. Hét után elbúcsúzunk, és a tranzit elnyeli a zenekart. Utolsó tugrikjainkon kávét, sört veszünk, majd a TU 154-es elrugaszkodik a mongol betonról.

Bye-bye Ulaanbaatar! Talán visszajövünk még.

A teljes képsorozatot itt          csemegézhetitek végig. Jó szórakozást!